Update: 2019. ápr. 12.

Negyedik, záró alkalom

A tervvéglegesítőnek szánt találkozónk április 8-án a szokásos időpontban kezdődött a Kelen Civil Közösségek Házában. Az előző alkalom végére már elkészítettük a funkcióelhelyezési javaslatunkat, tájépítészeink pedig ennek alapján megrajzolták a park leendő képének vázlatát. Annak érdekében, hogy a  folyamatba csak most be- vagy visszacsatlakozó résztvevők is megértsék, a többi környékbeli miért így alakította ki a funkcióelrendezést, ezúttal is összefoglalással kezdtük az alkalmat. 

Múlt héten a legfőbb konszenzusos szempontok (nyugalom, sok zöld, minden korosztály számára értékes, elkerített, a szomszédság számára vonzó, nem zsúfolt) figyelembevételével berendeztük a parkot funkciók szerint: gyermek sarok, pihenő sarok, fitnesz sarok és középen egy nagyobb összefüggő gyepes rész. Már az összegzés közben az asztalra került vázlatok látványától érezhető volt az izgalom fokozódása, felbukkantak a kisebb-nagyobb részletekkel foglalkozó kérdések. Sikerült megegyeznünk, hogy mielőtt magunktól megfejtenénk a térképeket, meghallgatjuk tájépítészeink elgondolását, véleményét.

A jelenlegi állapotoktól indultunk. Egyértelműsítettük, hogy az önkormányzat új kerítés felállítását javasolja, ennek pontos nyomvonalát a telekhatárok rendezésekor ismerjük majd meg biztosan, de mindenképp nagyobb területről beszélünk, mint a jelenlegi. Első feladat az aszfaltburkolatok bontása lesz, aminek sajnálatos várható következménye, hogy a környező fák, bokrok gyökérzete - ami benőtt a burkolatok alá - valószínűleg sérüléseket szenved majd el. A parkban élő növények minősége és egészségi állapota felmérésre kerül, ez alapján derül majd ki, hogy mely növényeket kell kiváltani. Minőségi park létrehozása a cél, a konszenzusos szempontok figyelembevételével, így az új fák telepítése benne van a tervekben. Tájépítészeink két vázlatot is hoztak, melyek egymástól csak formailag különböztek, a bennük megtalálható funkciók és azok elrendezése azonos volt - a közösség által elkészített javaslatnak megfelelően.

A tervekben szerepel a területet körbefutó (kb. 110m hosszú) kisbiciklivel is használható sétaút, a jelenlegi asztalitenisz helyén kis játszótér és mellette pihenőrész padokkal és sakkasztalokkal, valamint a „hegesztett” sarokban új fitnesz terület és középen egy nagy gyepes felület, ami a pihenésen túl ideális terep a tollaslabdához, frizbihez, piknikezéshez is.
A jelenlévők között volt aki, az új fák mennyiségét kevesellte, aki új sportpályát hiányolt, aki a leülős rész körüli hangoskodás miatt aggódott. Közösen megbeszéltük ezeket a kérdéseket, hisz mindegyikről volt szó az elmúlt alkalmakon, és ezek során közösen jelöltük ki az elvetendő és a megtartandó funkciókat és eszközöket. A nyitott kérdések lezárásával tulajdonképpen elfogadtuk a vázlatokat.

Egy feladat maradt hátra, mégpedig hogy kiválasszuk a legfontosabb és a legkevésbé fontos projektelemeket. Erre azért volt szükség, hogy a költségvetésünk megtervezésekor prioritási sorrendet tudjunk felállítani. Hamar sikerült megállapodni, hogy a bontás és a kerítés építés elkerülhetetlen feladat, viszont az utóbbi alkalmakon elő-elő kerülő ivócsapról lemondunk, mert annak engedélyeztetési procedúrája és kiépítése olyan költség, amit inkább valóban fontos dolgokra költenénk.
Ide soroltuk a rendezett kert kialakítását, az új ping-pong asztalt, a homokozó kialakítását, minimum számú hinta kialakítását és a szigorúan üldögélésre szolgáló padok elhelyezését. Az is elhangzott, hogy  - amennyiben ez szükséges lenne - inkább az összes funkciókör (pl. játszó, sport, pihenő) eszközeinek számát csökkentenénk, minthogy egy funkciókört teljesen megszüntessünk - hiszen a második alkalommal abban állapodtunk meg, hogy parkunk minden korosztály számára szeretne nyújtani valamit.
A burkolatok megválasztásánál fontosnak tartjuk, hogy jó minőségű legyen, de költségcsökkentés és egy esetleges későbbi csatornafelújítás miatt akár az aszfaltozott járda kialakítást is elfogadjuk.  

A négy találkozón tehát sikerült minden fontos kérdésben döntésre jutni. Ez alapján tájépítészeink már el tudják készíteni a koncepciótervet, amit természetesen itt is be fogunk majd mutatni.

Köszönjük mindenkinek, aki részt vett a közösségi tervezésben, és különösen köszönjük azok munkáját, idejét, akik minden alkalmon ott voltak, és energiát szántak a Petzvál park jövőjének megtervezésére.

Update: 2019. ápr. 07.

Harmadik tervezési alkalom

Pénteken újra összeültünk, hogy a legutóbb leszögezett szempontok alapján berendezzük funkciókkal és eszközökkel a Petzvál parkot.

Régi és új csapattagokat is köszönthettünk az alkalmon, ezért először újra összefoglaltuk, hogy szerdán miben sikerült megegyeznünk. Felidéztük a konszenzusos álláspontot: legyen egy a parkot körbefutó sétaút, amin a gyerekek kisbiciklivel is tudnak közlekedni; tartsuk meg a ping-pong asztalt; jelöljünk ki egy játszósarkot, illetve annak a környékén egy padokkal kialakított idősebbeknek és szülőknek szánt pihenő helyet; ezek mellett jöjjön létre egy minél nagyobb, összefüggő gyepes rész. A fő szempont: a park maradjon bensőséges hangulatú, és ne legyen benne olyan attrakció, ami a nem-környékbelieket idevonza.

Miután felidéztük az eddigi eredményeket, két csoportra oszlottunk, hogy megtervezzük a konkrét funkcióelosztást és a park berendezését (játszó- és sporteszközök, padok stb.). Az eszközök elhelyezésével kapcsolatban tájépítészünk, Emese felhívta a figyelmünket a méretek és távolságok fontosságára: semmi nem akkora, amennyit látunk belőle, hiszen biztonsági terekkel, eséstávolsággal, burkolatszélességgel is számolnunk kell. Mikor szakmailag is felvérteztük magunkat, nekiláttunk a tervezésnek.

A két csapat egészen más hozzáállással közelített a feladathoz. Míg az egyik egy eszközkatalógus struktúrája alapján szisztematikusan haladt és korosztályonként válogatott, a másik csapat inkább a szabad négyzetméterek és a közműhálózat figyelembevételével kezdett tervezni. Az első csapat a katalógusból válogatva a gyerekeknek rugós játékot, (fészek)hintát, láncos hidat, alagutas gumidombot álmodott, a felnőtteknek pedig egy-két fitneszeszközt választott ki. A leülős területre pedig karfás vagy osztott padokat tennének, hogy ne lehessen végigfeküdni rajtuk.

A másik csapat először azt jelölte ki, hogy hova nem telepíthet eszközöket. Így a csatornavezeték nyomvonalán jelölték ki a nagyobb, összefüggő füves területet. Következő lépésben a gyerekek biciklis ösvényének nyomvonalát fektették le, többnyire a telekhatártól néhány méteres távolságban. Ők a különmunkát a fennmaradó területek arányainak meghatározásával fejezték be.

A két csapat eltérő megközelítése végül szerencsésnek bizonyult, mert amikor újra együtt kezdtünk dolgozni, ezeket összegyúrva jutottunk el a megoldásra. Először kiszámoltuk az első csapat által javasolt eszközök helyigényét. Ezután leszűkítettük a lehetséges elhelyezést a második csapat által megfogalmazott érvek alapján. Abban hamar sikerült megállapodni, hogy a csatorna fölé nem telepíthető játszó- vagy fitnesz eszköz. A bicikliút mehet felette, ha aszfalt burkolatú, amit fel lehet dobni egy ugróiskola vagy egy futóverseny pálya felfestéssel. Új ping-pong asztal igénye minden tervezési alkalommal elhangzott, így ennek helyét is kijelöltük. Naptól védettebb, de mégis nyitott teret a „hegesztett” sarokban találtak erre a célra. (Hegesztett saroknak neveztük el a régi sportpálya Fehérvári út – Náday Ferenc utcai sarkát.) A gyermekeknek és tinédzsereknek szánt eszközök négyzetméter szükségletét kiszámolva a régi homokozó és ping-pong asztal helyére illetve környékére kerültek. A felnőtt fitnesz eszközök elhelyezése sok fejtörést okozott, mert a 22/b társasház tűzfalánál lett volna a legvédettebb, legjobb helye a csapattagok szerint ám, a csatorna miatt oda nem kerülhetnek. Ekkor merült fel az ötlet, hogy a bicikliút ne a terület határán haladjon, hanem kanyarogva fusson át a parkon, és így megosztott terület jobban segíti az eszközök elhelyezését és a funkciók elhatárolását is. Végül megegyeztünk, hogy a pontos helymeghatározást a tájépítészekre bízzuk. Már csak a pihenőrész kijelölésére volt szükség, de tulajdonképpen adta magát, hogy az új játszósarok és a házak előtti parkoló közé kerüljön. Ennek a bevezető résznek a burkolata a padoknak is jó alap lesz, illetve ezen keresztül a karbantartók is könnyen megközelíthetik a területet. Gizella emlékezett rá, hogy valaha itt volt vízcsap, tehát ha a büdzsébe belefér (a közművesítés ára ugyanis - komplikáltságtól függően - nagyon borsos is lehet), és az önkormányzat is rábólint, ide lehetne az ivókutat telepíteni.

Izgatottan várjuk az utolsó tervezési alkalmat, amikor tájépítészeink már az eddigiek alapján elkészített tervvázlatokat hoznak számunkra, és - terveink szerint - véglegesítjük a tervezési programot.

Az április 8-i lesz az utolsó alkalom, amikor közösen formálhatjuk még a terveket, úgyhogy nagyon reméljük, minél többen leszünk 17.30-tól a Petzvál 42-ben!

Update: 2019. ápr. 04.

Második alkalom

Szerdán kora este a Kelen Civil Közösségek Házában gyűltünk össze a park újragondolására. Bár a résztvevők száma sajnos elmaradt a legutóbbitól, az eredményen ez szerencsére nem hagyott nyomot. Sok nézőpontot tudtunk érvényesíteni, mert a fiatalabb és az idősebb generáció, a Petzvál József, a Náday Ferenc és a Fehérvári út is érvényesíthette véleményét.  

Tájépítészeink által hozott előképek megnézésével kezdtünk ráhangolódni a közös gondolkodásra. Képekkel készültek, melyeken összefoglalva láthattuk, hogy a hétfői bejárás során látottak és hallottak alapján milyen funkciókkal töltenénk meg a parkot, ezeknek milyen helyigényük van, milyen zajosabb és csendesebb tevékenységek társulnak hozzájuk, milyen burkolatok párosulhatnak ezekhez, melyek a városi stresszt jobban tűrő növények, melyek a rövid és hosszú távú lehetőségek az árnyat adó fák és a pompázó bokrok tekintetében.

Vetítés közben élénk beszélgetés alakult ki a környéken már megismert a közelmúltban felújított játszótereken és parkokon tapasztaltak mentén. Kiderült ki, mit használ, szeret ezeken a területeken és utaltunk arra is, hogy ezekből mit látnánk szívesen a Petzvál parkban.  

Hogy ne csak a levegőbe ötleteljünk, egyéni feladattal folytatódott a találkozó: a résztvevők néhány percet kaptak, hogy a saját térképükön elhelyezzék, a számukra legfontosabb megvalósítandó funkciókat. (Rajzok a képgalériában)
Ezután közösen megnéztük és végighallgattuk egymás véleményét. Szinte mindenki említette egy nagyobb füves terület kialakítását, ahol frizbizni, tollasozni, labdázni lehet, többször elhangzott az idősebbek által kedvelt kültéri fitnesz gépek elhelyezésének gondolata, egy gyermek sarok, ahol néhány játék, vagy domborzati elem szórakoztatná a kisebbeket. Felmerült egy street workout elem elhelyezése is melyhez ivócsap telepítés is javallott, de az egyik résztvevő, Balázs nagyon előrelátó kérdései sokakat elbizonytalanítottak. A kérdések pedig így hangzottak: mit szeretnénk, hogy kik használják ezt a parkot? A környékbeli házak lakói, vagy a kerület fiataljai, akik boldogan megtöltik zenével és vidámsággal a testépítő korlátok környékét? Ezek a kérdések mindenkit elgondolkodtattak, sok, sörösdobozokkal és üvegszilánkokkal kapcsolatos élmény is előjött. Közben Gizella aggodalommal kérdezte, hogy elfér-e mindez a területen, nem lesz-e túlzsúfolt.
 

Megállapodtunk, hogy kijelöljük a legfőbb, konszenzusos szempontokat. El kell döntenünk mi a cél, mi a szándékunk, kit szeretnénk a parkban látni. Hány funkció fér itt el kényelmesen, illetve mitől legyen vonzó a környező házakban élők számára. Összefoglalva arra jutottunk, hogy
- fő érték a szomszédos házak által körülölelt nyugalmat adó belső kert,
- a tágas tér, ami nincs telepakolva,
- egy nagyobb füves placc,
- vágy egy csendesebb üldögélős sarok,
- fontos, hogy minden korosztály élvezhesse, használhassa,
- jó lenne vízcsap a növényzet ápolásához és felfrissüléshez
- tartsuk meg a ping-pong asztalt,
- vegyük figyelembe, hogy a Fehérvári út felőli terület a naposabb.  

Pénteken ezek alapján kezdjük konkrétan elhelyezni a funkciókat és az eszközöket.

Reméljük, új és visszatérő csapattagokkal folytathatjuk a közös munkát április 5-én 17.30-tól a Kelen Civil Közösségi Házban!

Hozzászólások

Lívia Olasz  -  2020. 09. 06. - 17:37:52  -  XI. kerület

Miért kellett ennyi fát kivágni? Az a hatalmas nyárfa rengeteg állatnak adott otthont... A homokozó a purgatórium lesz nyáron, ha nincs felette árnyékoló (eddig ezt a nyárfa adta tájolásából és magasságából adódóan.) Reméles ez a sivatag még nem a végleges kép....