Update: 2020. nov. 28.

Elkészült a felújított Petzvál park

Mindig hatalmas öröm számunkra, amikor megvalósul valami, aminek a közösségi tervezésében részt vettünk. Szerencsére Újbudán ebben már többször volt részünk, és ezúttal az egyik 2019-es közös gondolkodásunk terepe, a Petzvál park vált tervből-álomból valósággá. Nagy köszönet és gratuláció még egyszer azoknak a lelkes lakosoknak és a közös képviselőnek, akik részt vettek a tervezésben, illetve a Park stúdió tájépítész iroda tervezőinek, akik tervvé formálták a helyiek vágyait - és természetesen az önkormányzatnak, aki mindezt lehetővé tette és a végén megépítette!

Az alábbiakban a kerületi honlap cikkét és képeit mutatjuk be.

128014399_4051785591504563_6229909557459516459_o

A Petzvál park területén – a közösségi tervezés során meghatározott alapelveknek megfelelően – a felújítás során pihenőparkot alakítottunk ki.

A parkot körbejáró sétaút kismotorpályaként is funkcionál, ennek megfelelő burkolatjelek kerültek felfestésre. A sétaút mentén alakították ki a közösségi tervezés során kért funkcióknak megfelelő területeket. A bejáratnál pihenő-piknikező terület készült sakkasztalokkal; a közelében kisgyermekeknek való játszóhelyet építettek mini dombcsúszdával, homokozóval, fészekhintával. A park átellenes pontján sportsarok létesült, ahol pingpongasztalt és kültéri fitneszeszközöket helyeztek el. A régi burkolatok elbontásával jelentősen, 505 m2-rel nőtt a park zöldfelülete. A középső részen nagy gyepes terület (napozórét) található, a kerítések mentén színes és virágzó cserjesávot telepítettek

127785708_4051785634837892_2176119960933442800_o


Galéria



Kapcsolódó link

https://ujbuda.hu/ujbuda/elkeszult-a-felujitott-petzval-park
A Petzvál park területén – a közösségi tervezés során meghatározott alapelveknek megfelelően – a felújítás során pihenőparkot alakítottunk ki.

Hozzászólások