Update: 2019. júl. 09.

3. záró alkalom

A 2019. június 27-én, három helyszínen történt kitelepülés során készített lakossági tervjavaslatok közül, a II. János Pál pápa Iskolaközpont két oldalán található parkokra vonatkozó megoldásokat ezidáig nem tekintettük át. Így ismét összeült a helyi lakosságból álló tervező csapat, hogy végig gondolja a Mezőkövesd utca – Kisköre utca által határolt területek jelenlegi és jövőbeni tervezett funkcióit. Nagy örömünkre erre az alkalomra ezeknek a parkoknak a szomszédságában lakók jöttek el, akik komolyan érdekeltek abban, hogyan alakul az ablakaik alatti zöldfelület látványa és élete.  
Röviden összefoglaltuk, hogy múlt alkalommal miben állapodtunk meg a szomszédos utca lakóival a Karcag utca mögötti terület fejlesztését illetően, majd az aktuális területek kitelepülésen szerzett információit osztottuk meg az egybegyűltekkel.  

A Mezőkövesd – Karcag – Kisköre utcák közötti park
A lakók által készített vázlatok és a közben történt beszélgetések alapján sokan szeretik a középen elterülő füves területet, a körben elhelyezett árnyas padokat, amiket azért jó lenne az idősek számára kényelmesebbre cserélni. Többen jelezték a fák és növények alaposabb karbantartásának igényét. Sokan használják a területet kutyasétáltatásra, de nincs igény kutyafuttatóra. Egyértelmű probléma a lezárt, de mégis nyitott és használhatatlan Túrós rétes játszótér területe, az elöregedett, megviselt ping-pong asztalok látványa. Ahogy a kérdőív eredményei is mutatják, úgy az itteni terveken is többször előkerült a futókör vagy futásra is alkalmas és babakocsival is használható járda kialakításának hiánya. De egyéb javaslatok is érkeztek: kültéri fitnesz eszközök telepítésére, vízi játszóhely, közösségi tér, grillezéshez piknikező hely kialakítására.

bemutatas2

A Mezőkövesd – Kisköre – Fegyvernek utcák közötti park
Ezen a területen újra és újra említésre került a csomópontban elhelyezett padok körüli visszatérő hajléktalanok és bandázó fiatalok hátrahagyott szemetének problémája. Itt is többször megfogalmazódott a fásítás, további zöldítés igénye, az idős fák visszametszéssel való megújítása és védelme. A Kispiros játszóteret sokan használják és a környékbeli kisgyermekes családok örülnének a bővítésének, fejlesztésének is, valamint az ivókút megjavításának is. Csak úgy, mint a másik területen itt is voltak ötletek további egymásnak ellentmondó funkciók telepítésére, ezek összegyűjtése igen fontos ahhoz, hogy kijelölhessük a fejlesztések végső irányát. Ilyen javaslatok a futókör, kültéri edzőpark, kutyafuttató, kutyák kitiltása, közösségi tér, bográcsozóhely, gyermek sportpálya.

bemutatas  
Az elhangzottakból és a lakossági javaslatokat összegző vázlatból, mindenki által elfogadott megállapításokat és vitás pontokat is egyértelműen azonosítani lehetett.  Így ezek mentén haladt tovább a közösségi tervezés, amely során minden jelenlévő lakos kifejezhette véleményét, elképzeléseit. A közösen megfogalmazott cél, hogy minden korosztály számára használható és élhető közparkok jöjjenek létre. A három terület elhelyezkedése és mérete lehetővé teszi ezen cél megvalósulását.
  Elfogadta és megerősítette a tervező közösség az előző alkalmon megbeszélteket, miszerint a Karcag utca mögötti park pihenőterület legyen, ahol a csend, nyugalom a legfontosabb érték, így ott hangos funkció nem kerül telepítésre.

J
elenleg a Mezőkövesd-Karcag-Kisköre utcák által határolt terület a legcsendesebb az alacsony kihasználtsága miatt. Tulajdonképpen csak az idősek használják beszélgetésre és a kutyasétáltatók. Ezen a területen lehetne kialakítani olyan új funkciókat, amelyek a nyugalom megtartása mellett a helyi közösség aktív kikapcsolódását teszik lehetővé. A helyiek által megfogalmazott javaslatok között szerepelt egy futókör kialakítása, saját testsúlyos kondi eszközök telepítése és a közösségi kert. Mind a három funkció telepítése mellett és ellen is komoly érvek kerültek elő.
Futókör: A kérdőívet kitöltő lakosság legnagyobb arányban (48%) a futókört hiányolja, így ez a funkció valós igényt elégítene ki. Azonban a terület méretei miatt csak egy rövidebb (kb. 120-180 m) futópályát lehet kialakítani, ami a sokat és aktívan futóknak nem biztos, hogy megfelelő. Az alkalmi futók számára, nem biztos, hogy megéri egy költségesebb gumiburkolatos pálya kialakítása. Ezért felmerült egy olyan sétány kialakítása a mostani félig burkolt félig kitaposott nyomvonalon, ami alkalmas lehet futásra, sétára és a kisebbek kerékpározásra, rollerezésre is használhatják. Saját testsúlyos kondi eszközök: Többen támogatták street workout eszközök telepítését, ezzel is teret adva a környék közterületeiről kiszoruló fiatalabb generációnak (14-20 évesek). Azonban a Tiszavirág játszótér mellett ugyan ez a funkció megtalálható. A mostani Turós rétes játszótér helyén zártabb park alakítható ki, ami talán nagyobb kihasználtságot eredményezne.
Közösségi kert: A megjelent fiatalok által felvetett közösségi kert, mindenképp erős közösségformáló erővel bírhatna, de a meglévő napos, gyepes felület rovására. A kert körüli kerítés egy olyan épített elem, ami mindenképp megtöri a jelenlegi képét a parknak.  Ennek a funkciónak azonban számos pozitív hatása van egy adott városi térben, amit a helyiek is élvezhetnének, ha mégis ez a funkció jönne létre a terület közepén. A lakossági párbeszéd során arra  a megállapításra jutottunk, hogy ebben a park részben a sportos funkció mellett a közösségi funkció erősítése is fontos. Az időseknek legyen lehetőségük a park szélén körbe elhelyezett padok használatára. A régi Városliget típusú padok nagyon tetszenek a helyieknek, amelyek a kérdőív keretében beküldött érték fotókon is megjelentek. Az idősebbek egy “retró sarok” kialakítására is tettek javaslatot. A padok mellett néhány sakkasztal kihelyezését is támogatta a megjelent közösség. A házak tövében, a park kerületén lévő fák karbantartása fontos lenne, mert néhol magasra nőtt gyomnövények burjánoznak és sötétítenek.  

A Kispiros játszótér parkjában összefoglalva arra jutottunk, hogy fontos érték a szomszédos házak által körülölelt és védett belső kert, ahova nyugodtan lehet gyerekeket kiengedni. Ennek feltétele, hogy az autókat teljes mértékben tiltsák ki a területről és a behajtást ne csak növényzettel, hanem pollerekkel vagy egyéb tájépítészeti elemekkel is akadályozzák meg. A játszótér bővítése mellett a kisebb korosztálynak szóló labdapályára is szükség lenne. A játszótér megújításával kapcsolatban Farkas Krisztina képviselő asszony jelezte, hogy szeretné ha Albertfalva 200 éves múltja valahogyan megjelenne benne (pl. asztalosipar, repülőgyártás). A kitelepülésen kidolgozott elképzelések és a mostani alkalmon megjelent lakossági vélemények egyaránt a padok elhelyezésének újragondolását javasolják. A kitaposott útvonalak figyelembevételével készüljenek jövőbeni járdák a kiviteli tervezésnél. A növényzet ifjítása és karbantartása elengedhetetlen, fakivágás csak nagyon indokolt esetben elfogadható.
      

A tervezés lezárásához közeledve még elengedhetetlen volt megemlíteni a többször jelzett közvilágítási problémákat. Erre reflektálva tájépítész tervezőnk elmondta, hogy a területen kétféle világítás rendszer működik, melyet képviselő asszony is megerősített. Egyrészt az önkormányzat által kihelyezett napelemes lámpák, másrészt az ELMŰ hálózatról működőés a BDK által üzemeltetett fényforrások. Ez utóbbiak engedélyeztetése és működtetése összetett és bonyolult, így jól meg kell gondolni, hogy milyen típusú hálózatfejlesztés valósuljon meg. A tervezés során figyelembe fogja venni ezt a problémát, és tesz rá javaslatokat. Továbbá felhívta a figyelmet, hogy a különböző tárgyak telepítésénél számolni kell biztonsági területekkel, eséstávolságokkal, burkolat szélességekkel, tehát ezektől is függ, hogy a kiviteli terven végül milyen eszközök lesznek, illetve mi fér el az fejlesztésre szánt területen.
 

Összefoglalva tehát a kérdőív, a kitelepülések és azok eredményét megvitató alkalmakat megállapítható, hogy a helyi lakosság szeretné, ha a területek megtartanák jelenlegi karakterüket, a meglévő nyugalmat és a fejlesztés során a pihenőpark, a szabadidőpark és a gyermekjátszótér funkciók erősödnének. Így minden korosztály számára előnyös beavatkozások valósulhatnak meg, ami mindenki számára megfelelő környezetet teremt a kikapcsolódásra. Ezen irányok mentén fog elkészülni a tájépítészeti tervdokumentáció, aminek végső változata ezen a felületen is bemutatásra kerül.

Köszönjük mindenkinek, aki részt vett a közösségi tervezésben, és különösen köszönjük azok munkáját, idejét, akik minden alkalmon jelenvoltak, és energiát szántak a Mezőkövesd út menti parkok jövőjének megtervezésére. 

Hozzászólások

Budapest Dialog  -  2019. 06. 25. - 18:48:21  -  I. kerület

Tisztelt Hozzászólók! Nagyon köszönjük, hogy leírták véleményüket és így mások is olvashatják, akik érdeklődnek a parkok megújításával kapcsolatban. Meggyőződésünk, hogy a közösségi tervezés pont azt a célt szolgálja és annak megvalósításában van szerepe, hogy a környékbeliek véleményének figyelembevételével történjenek a fejlesztések. Ezért kérjük, hogy jöjjenek el a csütörtöki (06.27) illetve a jövőheti tervezési alkalmakra, hogy személyesen egyeztessünk a résztvevő lakókkal és közösen alakíthassuk ki fejlesztés céljait és terveit.

Dulai Gábor  -  2019. 06. 25. - 11:58:06  -  XI. kerület

Tiszteletem! A meglévő zöldterületek fenntartása létfontosságú. Bármilyen "fejlesztés" csakis a valóban zöldterületre irányulhat meglátásom szerint, ezért ha "muszáj" fejleszteni, kizárólag közösségi kertet tudok elképzelni. Kereskedelmi célú épületek, építmények elhelyezése és "modern" parkosítás térkövekkel (s ahogy manapság módi: aszfalttal, betonnal, műanyaggal...) ugyan - a nagyvárosi "fejlesztések" rossz példáira tekintettel esetlegesen és csak rövid távon - növelheti a lakástulajdonosoknak az ingatlanpiacon realizálható vagyonát, ám a közösség érdekeinek biztosan nem áll a szolgálatában. Ha lakóterületben gondolkodunk, mindegy, mi történik itt, vagy máshol, ha viszont otthonainknak kívánunk családias környezet kialakítani, nem szabad esélyt adnunk egyetlen köbméter talaj elpusztításának sem... Ehelyett növények telepítésével lehet élhető, vonzó, közösségépítésre is alkalmas környezetet teremteni, ahol az itt élők nem ingatlantulajdonosként, hanem kikapcsolódásra, a szabadidejüket pihenéssel, értelmes tevékenységgel eltölteni vágyó (lakó)társakként találkozhatnak. Ennek egyik - talán legjobb - módja egy szervezett keretek között működő közösségi kert létesítése, minél kevesebb idegen anyag felhasználásával, a termőföldre és a saját - közös - felhasználás céljára megtermelhető zöldségekre, gyümölcsökre fókuszálva, ahol nem a munka végeredménye, a termény a lényeg, hanem a közös tevékenység, s az, hogy mindenki hozzátehet valamit a közterülethez magából, egyre inkább magáénak érezve azt. A területek jelenlegi állapotukban is betöltik funkciójukat, bármilyen építési beruházás azonban azt nagy valószínűséggel kizárja. A környék utcáin szétnézve most is autólerakatnak tűnik Albertfalva - ahogy az egész város. Ha kinyitjuk e parkok kapuit a járművek előtt, csak a terhelés növekszik, s ahogy nem szívesen tologatja a babakocsiban első gyermekét egy ifjú pár a járdára felparkoló kocsikat bosszúsan kerülgetve, nyilván a parkolóvá lett parkba sem fogja levinni labdázni, tehát marad alvásra használt négy falnak a "lakóingatlan", az "otthon" helyett. Üdv: Dulai Gábor

Jenei Zsolt  -  2019. 06. 23. - 11:32:18  -  XI. kerület

Üdvözlöm Önöket, kedves döntéshozók! A Mezőkövesd utca és környékén sok fiatal, autóval nem rendelkező ember/pár/család él. Számukra, valamint a többi lakos számára is, érdemes lenne közösségi járművek parkolásához kialakítani egy központi csomópontot. Gondolok itt a MOL Limo, a GreenGo, a DriveNow, a blinkee.city a Lime, MOL bubi, Donkey Republic eszközök egy helyen történő hozzáféréséhez, hasonlóan a Goldmann téri ponthoz. Véleményem szerint ezekre egyre inkább nagy kereslet fog kialakulni. Ez a központi hely a környék megközelíthetőségét is nagyban javítaná, sőt a nevezetességek, gyönyörű dombok felfedezésében is segítségére lenne akár a turistáknak is! Nem utolsó sorban Újbuda innovatív hozzáállását is jól szemléltetné, az itt élő lakosok számára biztosított, sokféle közösségi (sharing) típusú közlekedési mód igénybevételének lehetősége! Üdvözlettel: Jenei Zsolt