Beszámoló az első alkalomról

Megkezdődött a vakáció, hőség riadó van, de nem állunk meg, hanem jár az agyunk, gondolkodunk, ötleteket gyűjtünk, terveket szövünk. Június 27-én három helyszínen sátrakkal, asztalokkal kitelepülve vártuk a Mezőkövesd utca – Szerémi út - Vegyész utca – Fehérvári út által határolt terület lakóit, hogy megkezdjük Újbuda Önkormányzata által megjelölt fejlesztési területek megújításának közösségi tervezését.
Tervezési területeink tehát: Mezőkövesd út - Kisköre tér - Kisköre utca tömbök közötti parkok és a Karcag utca – Szerémi út között húzódó zöldfelület.
Első alkalommal arra kértük a megjelenteket, hogy mint egy stratégiai társasjáték szereplői az általunk előre elkészített alaprajzon különböző funkciókat piktogramokkal jelölő matricákat úgy helyezzék el, ahogy a jövőben szívesen látnák és használnák a területeket. Egyenként vagy párban mindenkinek adtunk játékterületet, az adott zöldfelület alaprajzát és hozzá funkciókat és hangulatokat jellemző matricák kifogyhatatlan tárát. A szabad ötletelést segítendő rajzeszköz használatára és további vélemény, magyarázat írására is hagytunk lehetőséget. Néhányan elsőre talán kicsit meglepődtek, de az elkészült tervlapok alapján látszik, hogy lassan mindenki belerázódott a játékba és papírra vetette véleményét. A széleskörű társadalmi bevonás és a lehető legtöbb szempontot figyelembe vevő tervezés alapfeltétele, hogy a résztvevők minden korosztályt, helyi csoportot képviseljenek. A helyszíni találkozó alkalmával nagyon érdekes volt hallani az akár már 60 éve itt lakók emlékeit az akkori parkokról és véleményét a mai állapotokról illetve a fiatalok, vagy egészen új beköltözők meglátásait, várakozásait a jövőt illetően. Volt, aki csak egyik vagy másik park megújítására helyezte a hangsúlyt, míg mások átfogóan tekintettek a területre és a környéken már meglévő vagy eltűnő funkciók illetve a tágabb környezet változásaira is reagálni kívántak (pl. a Tetris házak benépesülésével jelentkező nagyobb létszám és igény megjelenésére).
A következő alkalommal a II. János Pál pápa iskola ebédlőjében találkozunk, ahol megnézzük, hogy az ezen az alkalmon előkerült szempontok, hogyan tudnak érvényesülni, milyen viszonyban állnak egymással. A tágabb környezet funkcióit és a kérdőív eredményeit is figyelembe véve haladunk tovább egy olyan terv irányába, ami a helyi lakosság igényeit legjobban szolgálja.
Ma (Hétfőn) 17.00 órától várjuk nem csak a már véleményt és ötletet adókat, hanem azokat is, akik az első alkalomra nem tudtak eljönni, de fontos számukra, hogyan alakul át a szűkebb környezetük! Most lehet beleszólni, itt mindenki véleménye számít!
Budapest Dialog - 2019. 06. 25. - 18:48:21 - I. kerület
Dulai Gábor - 2019. 06. 25. - 11:58:06 - XI. kerület
Jenei Zsolt - 2019. 06. 23. - 11:32:18 - XI. kerület