Update: 2017. dec. 20.

2018-ban indul a kivitelezés

Thumb dsc 0072  1024x683 A TÉR_KÖZ2016 pályázat támogatásával megvalósuló, közösségi tervezéses projekt munkálatai 2018-ban indulnak el. A jövő évben zajlik a Holdudvar park (Vörösvári út – Bécsi út – Váradi utca által határolt terület) közösségi tervezés során megálmodott fejlesztésének kivitelezése, melyre a TÉR_KÖZ2016 pályázaton 449 millió forintot nyert a III. kerületi önkormányzat.

Az Együttműködési Megállapodás már megkötésre került, a fővárossal történő Támogatási Szerződés megkötésére pedig várhatóan 2018 első hónapjaiban kerülhet sor.
A Támogatási Szerződés után kezdődhet el a kivitelezési munka előkészítése. A jövő év első hónapjaiban egy újabb lakossági fórumot hirdetünk majd meg a projekttel kapcsolatban. Ezen a fórumon megnézzük a kiviteli terveket és a fejlesztés organizációját (az építkezések és lezárások ütemezése) alakítjuk ki a megjelenőkkel közösen.

A Holdudvar projekt a HADRIANUS FEJLESZTÉSI PROGRAM része. A program tartalmazza az Önkormányzat városfejlesztési terveit és projektjeit, 2020-ig. A közterek felújítása kiemelt része a programnak, ennek keretében közösségi tervezéses módszerrel épülnek újjá Óbuda-Békásmegyer közterületei.

A programról bővebben itt tájékozódhat >>>



Hozzászólások