Update: 2017. máj. 15.

A Derű utcai park 90 millió forintot nyert a TÉR_KÖZ 2016 pályázaton

A III. kerületi Önkormányzat 2016 novemberében elindult a Budapest Főváros Önkormányzata által kiírt TÉR_KÖZ 2016 pályázaton. Az április elején megszületett döntés alapján két benyújtott pályázat is támogatást nyert el: a Bécsi út – Vörösvári út találkozásánál lévő Holdudvar park 449 millió forintot, a Derű utca mellett fekvő Boldog Sándor István park pedig 90 millió forintot kap a megvalósuláshoz. A valós igényeken alapuló és a helyiekkel közösen elkészült tervezéseket a pályázat döntnökei nagyra értékelték, ezért a TÉR_KÖZ nyertes pályázata egyben a közösségi tervezés sikeres is.

Íme a végleges Derű utcai park koncepcióterv, amivel az Önkormányzat pályázott. 90 millió forintos támogatással valósulhat meg az a terv, amit a környéken élő, a közösségi tervezésben részt vevő lakosság alkotott meg.
Thumb koncepcic393terv kicsi
Update: 2015. szept. 10.

Második tervezési alkalom a Derű utcai parkban

Körülbelül 30 ember gyűlt össze csütörtök délután a Kerék utcai Általános Iskola aulájában, hogy közösen gondolkodjon a Derű utcai Boldog Sándor István park (közismertebb nevén “Dombos”) fejlesztéséről a Platinium Group tervezőcsapatával. Az első tervezési alkalom során begyűjtött észrevételek bemutatásával indult az esemény, majd kiscsoportos munka következett. A három csapat először a területre szánt funkciókat gyűjtötte össze, ezután ezek elhelyezéséről esett szó, végül pedig a fő közlekedési irányokat kellett meghatározni. Mindhárom kör végén bemutatta mindegyik csapat az általuk vázolt elképzeléseket, javaslatokat. Hamar kiderült, hogy a fejlesztési terület nagy részével kapcsolatban teljes a konszenzus a helyiek között, és az alakuló koncepciót az önkormányzat is támogatni tudja. Maradtak azonban nyitott kérdések is – elsősorban a kutya-téma kapcsán – amelyek megválaszolásához még szükség lesz a közös gondolkodásra.

Thumb deru masodik alkalom  2 of 24

Thumb deru masodik alkalom  8 of 24

Thumb deru masodik alkalom  11 of 24

Thumb deru masodik alkalom  6 of 24


Update: 2015. aug. 27.

Első közösségi tervezés a Derű utcai parkban

Sokan látogattak ki csütörtök délután tervezési területre, hogy aztán három asztalnál, három térkép mellett vitassák meg és írják fel, ki mit szeret, ki mit nem szeret és ki mire vágyik a parkkal kapcsolatban. Rengeteg ötlet, javaslat érkezett, amelyeknek összegzése jelenleg is zajlik. A következő találkozón, amelyre szeptember 10-én 17.00-kor kerül sor a Kerék utcai iskolában, a tervezők már megoldási javaslatokat is hoznak, ám továbbra is mindenkire szükség van ahhoz, hogy előremutató döntések születhessenek a sportpark sorsáról.

Thumb 20150827 dsc 0011

Thumb 20150827 dsc 0089

Thumb 20150827 dsc 0014

Thumb 20150827 dsc 0085
Update: 2015. jún. 01.

Indul a Derű utcai park közösségi tervezése

2015-ben az önkormányzat szerette volna megújítani a Vihar u. – Szél u. – Derű u. négyszögében fekvő füves területet, hivatalos nevén a Boldog Sándor István parkot. A cél az volt, hogy olyan fejlesztési terv szülessen, ami a környékben élők vágyaival megegyezik, ezért a tervezés közösségi tervezés keretében zajlott.

zoom_abra_harrer

2015 januárjában, mikor az önkormányzat lakossági szavazással keresett helyet az újonnan létesítendő kültéri fitneszparkoknak, a legtöbb szavazat az ezen a környéken élők részéről érkezett. A lelkesedést látva az önkormányzat úgy döntött, hogy ezen a részben már jelenleg is sportfunkcióknak otthont adó területen egy a Laktanya utcában lévőhöz hasonló sportparkot terveztetne meg.

A közösségi tervezés tehát a Derű utca – Vihar utca – Szél utca által kijelölt területet érintette.

Hozzászólások